Színész.
Magamról:
1978. 02. 11.
Kaposvár
A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, majd a budapesti Theatrum Színiakadémián kezdtem meg színészi tanulmányaimat Pethes György tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után 1999-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, ahol három évadot töltöttem. Majd húsz éve tartó pályafutásom alatt számos hazai és külföldi színházban játszottam/játszom Pécstől Zalaegerszegen át Szolnokig. Zenés és prózai darabokban egyaránt szerepeltem. A Pannon Várszínházban több, mint tíz éve debütáltam a méltán nagy sikerű Padlás című előadásban, amit azóta is játszunk. Az azóta eltelt időben számos szerepet alakíthattam a Társulattal.
7 éves korom óta klarinétozom, 2003-ban alapítottam mai napig működő dixieland zenekaromat, a Mardi Gras Jazz Band-et. 2008 óta vagyok a budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiuma színjátszó körének művészeti vezetője, rendezője.
2013-ban született fiam, Benedek, akinek boldog és büszke szülei vagyunk édesanyjával, Ágival.
Jelenlegi szerepeim a Pannon várszínházban:
Bárszínház (2018/2019): szereplő, klarinét
Béke presszó (2018/2019): Szexmashine (klarinét)
Egy darabot a szívemből (2015/2016): Rendőr
A padlás (2007/2008): Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Korábbi szerepeim a Pannon Várszínházban:
Mária Evangéliuma (2016/2017): János apostol
Toldi (2014/2015): Toldi György
Hegedűs a háztetőn (2013/2014): Ivan / Felügyelő
Sose halunk meg (2013/2014): Simula / Hentes / Pap
Száll az ének (2013/2014): Tiki, jampisztár
Börtönmusical (2011/2012): Mike
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2005/2006): József / Joshua
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
A fehér kór
Budaörsi Latinovits Színház
A kajmán
B32 Galéria és Kultúrtér
A költő visszatér
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
- Wilhelm Grünne, Csitári Vilmos álnéven a gróf unokaöccse:
A nagyenyedi két fűzfa
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
- Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
- Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A PADLÁS Pannon Várszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- Barrabás, B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
- Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A púpos
Móricz Zsigmond Színház
- Philippe de Orleans, Franciaország régense
A púpos
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- Philippe de Orleans, Franciaország régense
A Vörös Pimpernel - musical
Általános
Állati story
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Állati Story - családi musical
Budai Szabadtéri Színház
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Czibor, a rongylábú
Móricz Zsigmond Színház
- Kubala László, labdarúgó; Agárdy Gábor, színész
EGRI CSILLAGOK
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével
Koncert.hu
Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka
Zsidó Kulturális Fesztivál
Hegedűs a háztetőn - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Gárdonyi Géza Színház
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Isten pénze-családi musical
Tóth József Színház
Joe DiPietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú
Pécsi Harmadik Színház
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
Klapka (rockmusical)
Magyar Történelmi Színház
Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
- BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungaria Musical
Electro Solutions Kft.
Magyarock Dalszínház - A Padlás
Gyál Arany János Közösségi Ház
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Meseautó - musical comedy
Gyál Arany János Közösségi Ház
Padlás - Musical
Electro Solutions Kft.
Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center
Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
- Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás
Gyulai Várszínház
- Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Rudolf
Pécsi Nemzeti Színház
- Pfeiffer, bábjátékos /, Lónyai Ferenc, magyar nemes /
SOSE HALUNK MEG - musical
Ivancsics Nonprofit Kft.
Szeretve mind a vérpadig
Szarvasi Vízi Színház
- Heister, a császári hadak fővezére
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Magyar Történelmi Színház
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Valahol Európában
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
- Kenő Pál szövetségi ellenőr, csaló
Vörös Pimpernel
Thália Színház