Artist


András Kern
3

András Kern

Birth: 1948 január 28. (Budapest)

Színművész, rendező, író, énekes, humorista.

A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium)…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész, rendező, író, énekes, humorista.

A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium) végezte.

Már 1958-ban szerepelt mint gyermekszínész a Kaland az Állatkertben című rövid játékfilmben (rendező: Kazán István). Az 1962-es Ki mit tud-on tűnt fel paródia-számával, amelyet osztálytársával, Pintér Gáborral adott elő. Három évvel később, 1965-ben (mindössze 17 évesen) egyik barátjával forgatott amatőr filmje, a Mi lesz? elnyerte a XIII. Országos Amatőr-film Fesztivál fődíját.

1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött. Jelenleg is a társulat tagja.

Számos filmben szerepelt, rendszeresen ír és lép fel a Rádiókabaréban, több népszerű tévéműsor vendége (Heti Hetes, Activity Show). Woody Allen állandó magyar szinkronhangja.

Díjai, elismerései:
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1976)
Jászai Mari-díj (1978)
Ajtay Andor-emlékdíj (1988, 2021)
Érdemes művész (1989)
Karinthy-gyűrű (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)
MSZOSZ-díj (1996)
Színházi Fesztivál különdíja (1997)
Kiváló művész (2003)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003)
Déri János-díj (2004)
XIII. kerület díszpolgára (2005)
Páger Antal-színészdíj (2007)
Kossuth-díj (2007)
Pro Urbe Budapest díj (2010)
Harsányi Zsolt-díj (2012)
Vígszínház-díj (2015, 2019)
Ruttkai Éva-emlékdíj (2020)
Arlecchino-díj (2023)

Legismertebb paródiái
A rádióban:
Evőolimpia; Taxi; Kőműves Kelemen (Nemzetközi Kőművesverseny); Halló, Belváros! (NDK-turmixgép); Halló, itt vagyok; Guváti
A tévében:
Híradó 90 Szilveszter (Koltai Róberttel közösen, 1990); Híradó Szilveszteri különkiadás (1994)
Bokros, a főgonosz (1995); Nekem ezek mesélhetnek (a Magyar Televízió műsorainak paródiája, 1997)

Rendezéseiből:
Szembesítés (1966); Időváltozás (1967); Egyperces novellák (1976);
Késő őszi esti órán (1977); Oroszlánszáj (1980); Nagyúri mesterség (1983)

Nagylemezei:
Kern (1985); Ez van! (1990); Engem vársz! (1998, Leonard Cohen-dalok magyarul, Fábri Péter fordításában)
Mi van velem? (1999); Üvegtigris és üveggyöngy (2000); Khernádi (Hernádi Judittal, 2001)
A Lövölde tértől a Szardíniáig (válogatás, 2002); Semmi baj… (2010)

Műveiből:
Elfogtunk egy levelet. Heti Hetes és a többiek; Glória–Jószöveg Műhely, Bp., 2002
Bárdos András: Kern András. Ezt nem lehet leírni!; XXI. Század, Bp., 2012

CD, hangoskönyvek:
Mario Vargas Llosa: Pantaleon és a hölgyvendégek
Isaac Bashevish Singer: A halott hegedűs
Lázár Ervin: A retemetesz
Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Rejtő Jenő: Az elátkozott part
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben
Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő: Az elátkozott part

Hangjáték:
Szalay Lenke: Az új fiú (1959); Kästner, Erich: A repülő osztály (1961); Szjomuskin, Tyihon: A jégvilág Robinsonja (1962)
Karlludvig Opitz: A bomba (1962); Schubert: Három a kislány (1962); Anna Graf: Az üvegbéka (1962)
Darvas Anna: Pista, a feledékeny (1963); Nyikolaj Szlatnyikov: Jegy a Marsba (1963); Száva István: Az egri remete (1963);
Peterdi Pál: "A titokzatos fekete kéz"... (1964); Kántor Zsuzsa: Az új lány (1965); Liszkay Tamás: Utazás Bitóniába (1965)
Stendhal: A besanconi vádlott (1972); Bez, Helmut: Visszaút (1974); Vámos Miklós: Irónia (1976)
Kolozsvári Grandpierre Emil: Négy-öt magyar összehajol (1976); Sluckis, Mykolas: Nem veszett a mi kutyánk? (1977)
Naughton, Bill: Késő éjjel a Watling Streeten (1977); Vámos Miklós: Mikulásvirág (1977); Déry Tibor: A félfülű (1978)
Illyés Gyula: Beatrice apródjai (1978); Őrsi Ferenc: Legenda a kapitányról (1978); Vámos Miklós: Lehetne vallomás (1981)
Feleki László: Világtörténeti panasziroda (1981); Mándy Iván: Lebontott világ (1984); Shaw, G. B.: Az orvos dilemmája (1985)
Balázs Attila: Mont Blanc hava (1987); Horváth Péter: Hurrá! (1989); Josephson, Erland: Egy éj a svéd nyárban (1989)
Szentkuthy Miklós: A rézmetszet életre kel (1991); Béres Attila: Nosztalgia Tours (1993)
Vámos Miklós: Az ötödik felvonás (1993); Lét s nemlét, írók, irodalom - Cholnoky Viktor három jelenete (1995)

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - komédia

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Irving
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - vígjáték

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Irving
A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Centrál Színház
  • Mel
A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mel
A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Mel
A 88. utca foglyai - A Centrál Színház vendégjátéka

A 88. utca foglyai - A Centrál Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Mel
A kellékes

A kellékes

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bieder József, kellékes
A kellékes

A kellékes

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Címszerepben
A kellékes

A kellékes

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Other
A kellékes

A kellékes

Jászai Mari Színház, Népház
  • A KELLÉKES
A kellékes

A kellékes

Zsámbéki Nyári Színház
  • Előadja
A kellékes

A kellékes

Gárdonyi Géza Színház
  • Actor/Actress
A kellékes

A kellékes

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
A kellékes

A kellékes

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • A kellékes
A kellékes

A kellékes

Vígszínház
  • A kellékes
A KELLÉKES

A KELLÉKES

Belvárosi Színház
  • A KELLÉKES
A kellékes

A kellékes

Weöres Sándor Színház
  • Előadja
A KELLÉKES

A KELLÉKES

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • A Kellékes
A kellékes

A kellékes

Hankó István Művészeti Központ
  • Előadja
A kellékes

A kellékes

Békéscsabai Jókai Színház
  • Bieder József, kellékes
A Kellékes - egy részben elmaradt előadás

A Kellékes - egy részben elmaradt előadás

Kisfaludy Színház
  • Kossuth-díjas színész
A kellékes - Kern András

A kellékes - Kern András

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Bieder József
A KELLÉKES - Kern András színházi előadás

A KELLÉKES - Kern András színházi előadás

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Bieder József, kellékes
A kellékes - Kern Andrással / A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátéka

A kellékes - Kern Andrással / A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátéka

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress
A KELLÉKES - Orlai Produkció

A KELLÉKES - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • A kellékes
A KELLÉKES - Orlai Produkció

A KELLÉKES - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • A kellékes
A kellékes - Orlai Produkció

A kellékes - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
A KELLÉKES - Orlai Produkció

A KELLÉKES - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
A KELLÉKES KERN ANDRÁS

A KELLÉKES KERN ANDRÁS

A-Record Kft.
  • A KELLÉKES
A kellékes_

A kellékes_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A kellékes
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

x/József Attila Színház
  • RICHARD WILLEY, miniszter
A színházcsináló

A színházcsináló

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bruscon, színházcsináló
A TESTŐR

A TESTŐR

Vörösmarty Színház
  • A kritikus
A testőr

A testőr

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A kritikus
A testőr

A testőr

Móricz Zsigmond Színház
  • Actor/Actress
A testőr_

A testőr_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A kritikus
A vád tanúja

A vád tanúja

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sir Wilfrid Robarts
A VÁD TANÚJA

A VÁD TANÚJA

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sir Wilfrid Robarts
A vád tanúja

A vád tanúja

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Actor/Actress
A vád tanúja

A vád tanúja

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Sir Wilfrid Robarts
A vád tanúja - Játékszín

A vád tanúja - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Sir Wilfrid Robarts
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Shylock, zsidó bankár
A velencei kalmár_

A velencei kalmár_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Shylock, zsidó bankár
Átutazók

Átutazók

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • ALBERTO PINKUSZ, búcsúbeszédek mondója
Az apa

Az apa

Móricz Zsigmond Színház
  • André, nyolcvan körüli férfi
Az élet mint olyan

Az élet mint olyan

Vígszínház
  • Yona
Az élet mint olyan

Az élet mint olyan

Vígszínház
  • Yona
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház
  • Alain Reille
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Alain Reille
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

x/József Attila Színház
  • PIERRE
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

József Attila Színház
  • PIERRE
Bess Wohl: Válaszfalak

Bess Wohl: Válaszfalak

Hankó István Művészeti Központ
  • Bill
Bess Wohl: Válaszfalak

Bess Wohl: Válaszfalak

Kisfaludy Színház
  • Actor/Actress
Bess Wohl: Válaszfalak

Bess Wohl: Válaszfalak

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Bill
Bess Wohl: Válaszfalak

Bess Wohl: Válaszfalak

Gyulai Várszínház
  • Actor/Actress
Bíborsziget

Bíborsziget

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • GANYADIJ SZENYOVICS igazgató / SIR PARAVAN
Dés Mihály: Pesti barokk

Dés Mihály: Pesti barokk

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes

Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Játssza
Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes

Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes

Gyulai Várszínház
  • Bieder József, kellékes
Eberhard Streul: A kellékes

Eberhard Streul: A kellékes

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Bieder József
Eberhard Streul: A kellékes

Eberhard Streul: A kellékes

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Eberhard Streul
Eberhard Streul: A kellékes

Eberhard Streul: A kellékes

Veres 1 Színház
  • Kossuth-díjas színész
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dr. Sáfrány
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház
  • Dr. Sáfrány
Egy éj a Paradicsomban

Egy éj a Paradicsomban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mathieu, ügyvéd
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • GÁSPÁR
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Norrison
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Szolga
Experidance - Ezeregy év

Experidance - Ezeregy év

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Bieder József
Fagypont alatt

Fagypont alatt

Spinoza Színház
  • Actor/Actress
Felnőtt színház  - Hitted volna?

Felnőtt színház - Hitted volna?

Csili Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Felnőtt Színház - Eberhard Streul - A kellékes

Felnőtt Színház - Eberhard Streul - A kellékes

Csili Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Felnőtt Színház - Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Felnőtt Színház - Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Csili Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Földvári Nyári Esték - Valódi hamisítvány

Földvári Nyári Esték - Valódi hamisítvány

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Lionel Percy
Furcsa pár

Furcsa pár

Vígszínház
  • Félix Unger
Hitted volna!

Hitted volna!

Vörösmarty Színház
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Weöres Sándor Színház
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • HERMAN
Hitted volna?

Hitted volna?

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Herman
Hitted Volna?

Hitted Volna?

Mátra Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Hitted volna?

Hitted volna?

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • HERMAN
Hitted volna?

Hitted volna?

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Actor/Actress
Hitted volna?

Hitted volna?

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Belvárosi Színház
  • HERMAN
Hitted volna?

Hitted volna?

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Vaskakas Bábszínház
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Herman
Hitted volna?

Hitted volna?

Szegedi Nemzeti Színház
  • HERMAN
Hitted volna?

Hitted volna?

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Herman
Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása

Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Herman
HITTED VOLNA? - komédia

HITTED VOLNA? - komédia

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • HERMAN
Honderű

Honderű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Pukánszky
Illatszertár

Illatszertár

Centrál Színház
  • Hammerschmidt
Illatszertár

Illatszertár

Centrál Színház
  • Főszereplő
Illatszertár -

Illatszertár -

Centrál Színház
  • Hammerschmidt
Illatszertár.

Illatszertár.

Centrál Színház
  • Hammerschmidt
Játszd újra, Sam

Játszd újra, Sam

Vörösmarty Színház
  • Allan Félix
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Vígszínház
  • Allan Félix
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Vígszínház
  • Allan Félix
Játszd újra, Sam! - Vígszínház

Játszd újra, Sam! - Vígszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Allan Félix
Játszd újra, Sam!_

Játszd újra, Sam!_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Allan Félix
Játszó-társak

Játszó-társak

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A november 19. szombati adás vendége
Kabaré

Kabaré

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • HERR SCHULTZ, zöldség-gyümölcs kereskedő / HERR SCHULTZ, fruit and vegetable merchant
Kalamazoo

Kalamazoo

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Irving
Kalamazoo

Kalamazoo

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • IRVING
Kalamazoo

Kalamazoo

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Irving
Kalamazoo

Kalamazoo

Móricz Zsigmond Színház
  • Irving
Kalamazoo

Kalamazoo

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Irving
KALAMAZOO - Michelle Kholos Brooks, Kelly Younger - Orlai Produkció

KALAMAZOO - Michelle Kholos Brooks, Kelly Younger - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Kalamazoo - szilveszter

Kalamazoo - szilveszter

Belvárosi Színház
  • IRVING
Kalamazoo DUNA KULTÚR

Kalamazoo DUNA KULTÚR

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Actor/Actress
Kalamazoo Hernádi Judit, Kern András

Kalamazoo Hernádi Judit, Kern András

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Irving
Karafiáth-Kern: Beviszlek az erdőbe

Karafiáth-Kern: Beviszlek az erdőbe

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Actor/Actress
KERN ANDRÁS - A kellékes

KERN ANDRÁS - A kellékes

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • A kellékes - Bieder József
Kern András - A kellékes

Kern András - A kellékes

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Bieder József, kellékes
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR

Általános
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
Kern András Estje - Lövölde tér

Kern András Estje - Lövölde tér

GAG Management Kft.
  • Actor/Actress
Kern András koncert - Lövölde tér

Kern András koncert - Lövölde tér

GAG Management Kft.
  • Actor/Actress
Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...

Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...

Müpa
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Déri János-, Harsányi Zsolt- és Páger Antal-színészdíjas színművész, rendező, író, énekes, Karinthy-gyűrűs humorista, Érdemes és Kiváló művész, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.
Kern András: A Kellékes

Kern András: A Kellékes

Általános
  • Other
KERN | Születésnapi koncert

KERN | Születésnapi koncert

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Karinthy-gyűrűs, Páger Antal-színészdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Kvartett

Kvartett

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Vendég
Kvartett

Kvartett

Móricz Zsigmond Színház
  • Vendég
Kvartett_

Kvartett_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Vendég
Lenni vagy nem lenni

Lenni vagy nem lenni

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Erhardt, SS-Gruppenführer
Lövölde tér

Lövölde tér

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
Lövölde tér - Kern András estje

Lövölde tér - Kern András estje

Kisfaludy Színház
  • Actor/Actress
Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje

Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
Lövölde tér - Kern András estje

Lövölde tér - Kern András estje

Koncert.hu
  • Actor/Actress
Lövölde Tér - Kern András estje

Lövölde Tér - Kern András estje

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
LÖVÖLDE TÉR | Kern András estje

LÖVÖLDE TÉR | Kern András estje

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Déri János-, Harsányi Zsolt- és Páger Antal-színészdíjas színművész, rendező, író, énekes, Karinthy-gyűrűs humorista, Érdemes és Kiváló művész, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.
Lövölde tér – Kern András estje / vendég: Hernádi Judit és Heilig Gábor

Lövölde tér – Kern András estje / vendég: Hernádi Judit és Heilig Gábor

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Actor/Actress
Lövölde tér, Kern András estje

Lövölde tér, Kern András estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Előadóművész
Lövölde térv - Kern András koncertje

Lövölde térv - Kern András koncertje

Koncert.hu
  • Zene
Lulu

Lulu

Vígszínház
  • DR. FRANZ SCHÖNING
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Margitszigeti Színház
  • Herr Schultz, zöldség-gyümölcs kereskedő
Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo

Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo

Gyulai Várszínház
  • Irving
Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo

Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo

Általános
  • IRVING
Monokli

Monokli

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
MŰSORVÁLTOZÁS! A kellékes

MŰSORVÁLTOZÁS! A kellékes

Móricz Zsigmond Színház
  • Actor/Actress
Neil Simon: A 88. utca foglyai

Neil Simon: A 88. utca foglyai

Kölcsey Központ
  • Mel
Nemzet színésze filmvetítéssorozat

Nemzet színésze filmvetítéssorozat

MOMkult
  • Kövesi, tartalék
Pesten születtem

Pesten születtem

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Pesten születtem - Kern András koncertje

Pesten születtem - Kern András koncertje

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Actor/Actress
Pesti Barokk

Pesti Barokk

Belvárosi Színház
  • Actor/Actress
Pesti barokk

Pesti barokk

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Pesti barokk

Pesti barokk

Móricz Zsigmond Színház
  • Színpadra alkalmazta
PESTI BAROKK

PESTI BAROKK

Szegedi Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
Pesti barokk

Pesti barokk

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Színpadra alkalmazta
Pesti barokk - Orlai Produkciós Iroda

Pesti barokk - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Richard Baer: Hitted volna?

Richard Baer: Hitted volna?

Veres 1 Színház
  • Herman
Richard Baer: Hitted volna?

Richard Baer: Hitted volna?

Veres 1 Színház
  • Herman
Richard Baer: Hitted volna?

Richard Baer: Hitted volna?

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Herman
Richard Baer: Hitted volna? - a Belvárosi Színház előadása

Richard Baer: Hitted volna? - a Belvárosi Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Actor/Actress
S.Ö.R.

S.Ö.R.

Centrál Színház
  • Konzultáns
S.Ö.R.

S.Ö.R.

Centrál Színház
  • Konzultáns
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Actor/Actress
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Hankó István Művészeti Központ
  • Actor/Actress
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány (Orlai Produkció)

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány (Orlai Produkció)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lionel Percy
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány - vígjáték

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány - vígjáték

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Other
Szentivánéji szexkomédia

Szentivánéji szexkomédia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Leopold
Szentivánéji szexkomédia

Szentivánéji szexkomédia

Móricz Zsigmond Színház
  • Leopold
Szentivánéji szexkomédia_

Szentivánéji szexkomédia_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Leopold
Téli Színház – A kellékes

Téli Színház – A kellékes

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • A kellékes
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Válaszfalak - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Válaszfalak - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Actor/Actress
Válaszfalak

Válaszfalak

Vörösmarty Színház
  • Bill
Válaszfalak

Válaszfalak

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Válaszfalak

Válaszfalak

Békéscsabai Jókai Színház
  • Bill
VÁLASZFALAK

VÁLASZFALAK

Belvárosi Színház
  • Actor/Actress
Válaszfalak

Válaszfalak

Prodior Kft.
  • Other
Válaszfalak

Válaszfalak

Móricz Zsigmond Színház
  • Bill
Válaszfalak - Orlai Produkció

Válaszfalak - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
VÁLASZFALAK - Orlai Produkció

VÁLASZFALAK - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Lionel Percy
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Lionel Perc
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Veszprémi Petőfi Színház
  • Lionel Percy
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Kisfaludy Színház
  • Lionel Percy
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Veres 1 Színház
  • Lionel Percy
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Actor/Actress
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Lionel Percy
VALÓDI HAMISÍTVÁNY

VALÓDI HAMISÍTVÁNY

Belvárosi Színház
  • LIONEL PERCY
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Komlói Színház- és Hangversenyterem
  • Actor/Actress
Valódi hamisítvány

Valódi hamisítvány

Weöres Sándor Színház
  • Lionel Percy
Valódi hamisítvány - Orlai Produkció

Valódi hamisítvány - Orlai Produkció

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció

VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Lionel Percy
VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció

VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Other
Valódi Hamisítvány - Orlai Produkció előadása

Valódi Hamisítvány - Orlai Produkció előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Lionel
Valódi hamisítvány - Orlai Produkciós Iroda

Valódi hamisítvány - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Lionel Percy
Várkonyi 100 - emlékest

Várkonyi 100 - emlékest

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Woody és a swing – Kozma Orsi Quartet / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Woody és a swing – Kozma Orsi Quartet / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Müpa
  • Vendég
xA miniszter félrelép

xA miniszter félrelép

József Attila Színház
  • RICHARD WILLEY, miniszter

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X