művész


Balsai Mónika
2

Balsai Mónika

Született: 1977. december 13. ,Vác

Színésznő.

Pályafutását igen fiatalon, 1989-ben az Angyalföldi Gyermekszí­nháznál kezdte. Szí­ni tanulmányokat 1990−1994 között az Operett Színház, majd 1998−2001 között a József Attila Színház Stúdiójában folytatott. 2001-től nagy elismertséget szerezve a mai napig folyamatosan játszik a Győri Nemzeti Színház társulatában és a Játékszí­n előadásaiban. 2007-től a Pesti Magyar…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

Pályafutását igen fiatalon, 1989-ben az Angyalföldi Gyermekszí­nháznál kezdte. Szí­ni tanulmányokat 1990−1994 között az Operett Színház, majd 1998−2001 között a József Attila Színház Stúdiójában folytatott. 2001-től nagy elismertséget szerezve a mai napig folyamatosan játszik a Győri Nemzeti Színház társulatában és a Játékszí­n előadásaiban. 2007-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.

Vendégművészként játszott a Soproni Petőfi Színház, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Sirály és a Vidám Szí­npad előadásaiban.

Balsai Mónika eddigi pályafutása során mind nagyobb elismerést aratva, jelentős szerepeket játszott Balázsovits Lajos, Tordy Géza, Ács János, Korcsmáros György, Kiss Csaba, Bujtor István, Guelmino Sándor, Iglódi István színházi rendezéseiben és Ujj Mészáros Károly kí­sérleti filmjeiben.

Díjai:

Kisfaludy-díj (2003, 2009)
Domján Edit-díj (2009)
Gundel művészeti díj (2009)
Jászai Mari-díj (2010)
Főnix díj (2010)
Nocturna 2015 Madrid Nemzetközi Fantasztikus Filmek Fesztiválja | Legjobb alakítás | Bede-Fazekas Szabolccsal a Liza, a rókatündérben (2015)
11. Fantaspoa(wd), Porto Alegre Nemzetközi Fantasztikus Filmek Fesztiválja | Legjobb színésznő | Liza, a rókatündér (2015)
15. Magyar Filmfesztivál, Los Angeles | Legjobb színésznő zsűridíj | Liza, a rókatündér (2015)
Gundel művészeti díj „Sztár-lett” kategória | A Nők Lapja szerkesztőségétől (2015)
Story Ötcsillag-díj | Az év színésznője (2016)
2. Magyar Filmhét - Magyar Filmdíj legjobb női főszereplő kategória | Liza, a rókatündér (2016)
13. Monte-carlói Nemzetközi Vígjátékfilm Fesztivál, Monaco | Legjobb színésznő | Liza, a rókatündér (2016)
Plomba díj | a Centrál Színház társulatának díja (2018)

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:

Háy János: Házasságon innen, házasságon túl - Barátnő, Kati
Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója - Petra
Forgách András: Holdvilág és utasa - Éva
Janikovszky Éva: Égigérő fű - Kamilla kisasszony
Federico García Lorca: Vérnász - Menyasszony
William Shakespeare: Romeo és Júlia - Júlia dajkája
William Shakespeare: Macbeth - Lady Macbeth

Vendégművészként játszott szerepei:

Portugál – Győri Nemzeti Színház - Masni
Edward Taylor: Legyen a feleségem! – Játékszín  - Terri Pringle
Ljudmila Ulickaja: Rövid – Thália Színház - Emma

Fontosabb alakí­tásai:

Molnár Ferenc : Liliom - R: Tordy Géza - Mari
Ács János: A mennyei hí­d - R: Ács János - Pepita
Shakespeare: Othello - R: Tordy Géza  - Desdemona
O. Wilde: Bunbury - R: Korcsmáros György - Gwendolen
Molnár Ferenc: Ibolya - R: Korcsmáros György - Sobri Ilona
John Steinbeck: Egerek és emberek - R: Balázsovits Lajos - Curley felesége
Barillet - Grédy: Kaktusz virága - R: Balázsovits Lajos - Antonia
Shakespeare: Rómeó és Júlia - R: Korcsmáros György  - Júlia
Kiss Csaba: Hazatérés Dániába - R: Kiss Csaba  - Ophelia
Shakespeare: Lear király - R: Ács János - Goneril
Arthur Miller: Pillantás a hí­dról - R: Guelmino Sándor - Catherine
Molnár Ferenc: A hattyú - R: Korcsmáros György - Alexandra
Heltai Jenő: Naftalin - R. Iglódi István - Terka
Thorton Wilder: Szent Lajos király hí­dja - R: Guelmino Sándor - Perichole
Schiller: Ármány és szerelem - R: Ács János  - Lujza
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - R: Ács János - Irma
Egressy Zoltán: Portugál - R: Forgács Péter - Masni
Füst Milán: Máli néni - R: Guelmino Sándor - Margit kisasszony
Szép Ernő: Lila ákác - R: Guelmino Sándor - Tóth Manci
Bernard Shaw: Pygmalion - R: Funtek Frigyes - Eliza
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Rendező: Galambos Péter  - Annie
Molnár Ferenc: Liliom - R: Guelmino Sándor - Juli
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl - Barátnő, Kati
Füts Milán: A feleségem története - Lizzy
Tennessee Williams: Macska a forró tetőn - Margaret
Szörényi − Bródy: István, a király - Boglárka
A kaktusz virága – Játékszín - Antonia
John Ford: Kár, hogy kurva - Annabella
Nero, a véres költő - Poppea
Terje Nordby: Jégszirom - Johanna
Nóra – Jászai Mari Színház, Tatabánya - Nóra

Szerepei a Centrál Színházban:

Florian Zeller: Házassági leckék középhaladóknak - Laurence
Molnár Ferenc: Delila - Marianne
Jane Austen - Joannah Tincey: Büszkeség és balítélet két színészre - Szereplő
Albert Ramsdell Gurney: Love Letters - Szereplő
Jeremy Kareken - David Murrell - Gordon Farrell John D’Agata és Jim Fingal könyve alapján: Mi történt Vegasban - Emily Penrose

Film, televízió:

A ház − Özvegy
Álmatag férfiak titkos kalandjai − Lány
Rövid de kemény életem − A terhes lány
Az emigráns (Márairól...) − Fiatal Lola 
Fűrészporos mesék − Utcalány 
3 (történet a szerelemről) − Lány
Minden másképp van (tv-film)
Valami Amerika 2.,
Társas játék,
Csicska,
A berni követ,
Couch Surf,
Liza, a rókatündér

A BILINCS A SZABADSÁG LEGYEN

A BILINCS A SZABADSÁG LEGYEN

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE

A FELESÉGEM TÖRTÉNETE

Magyar Színház
  • Egyéb
A sötétség hatalma

A sötétség hatalma

Budaörsi Latinovits Színház
  • Anyiszja
A sötétség hatalma - Nyilvános főpróba

A sötétség hatalma - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Anyiszja
Almássy Bettina: Családi Al-Bumm

Almássy Bettina: Családi Al-Bumm

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Eszter Eszter
ArcMás- Balsai Móni

ArcMás- Balsai Móni

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Arnold Wesker: A konyha_

Arnold Wesker: A konyha_"AN"

Magyar Színház
  • MONIQUE
Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Magyar Színház
  • Monique
Büszkeség és balítélet

Büszkeség és balítélet

Centrál Színház
  • Színész
Büszkeség és balítélet két színészre

Büszkeség és balítélet két színészre

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Büszkeség és balítélet két színészre (Centrál Színház)

Büszkeség és balítélet két színészre (Centrál Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT

Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT

Magyar Színház
  • LUCIETTA, fiatal lány, Toni húga
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Lucietta, fiatal lány, Toni húga
Delila

Delila

Centrál Színház
  • Marianne
Delila  - Keszthely

Delila - Keszthely

Centrál Színház
  • Marianne
Delila .

Delila .

Centrál Színház
  • Marianne
Delila ..

Delila ..

Centrál Színház
  • Marianne
Elektra

Elektra

Budaörsi Latinovits Színház
  • Klütaimnésztra
FACÉR PASI NAPLÓJA

FACÉR PASI NAPLÓJA

Magyar Színház
  • PETRA
Feleségem története

Feleségem története

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lizzy
Forgách András: Holdvilág és utasa

Forgách András: Holdvilág és utasa

Magyar Színház
  • Éva
Goldoni: Chioggiai csetepaté

Goldoni: Chioggiai csetepaté

Magyar Színház
  • LUCIETTA, fiatal lány, Toni húga
Házassági leckék középhaladóknak

Házassági leckék középhaladóknak

Centrál Színház
  • Laurence
Házassági leckék középhaladóknak  -  Keszthely

Házassági leckék középhaladóknak - Keszthely

Centrál Színház
  • Színész
Házassági leckék középhaladóknak .

Házassági leckék középhaladóknak .

Centrál Színház
  • Színész
Házassági leckék középhaladóknak .

Házassági leckék középhaladóknak .

Centrál Színház
  • Színész
HÁZASSÁGI LECKÉK KÖZÉPHALADÓKNAK 2 - színdarab egy részben - a Centrál Színház előadása

HÁZASSÁGI LECKÉK KÖZÉPHALADÓKNAK 2 - színdarab egy részben - a Centrál Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Laurence
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Magyar Színház
  • BARÁTNŐ (Kati)
Henrik Ibsen: Nóra

Henrik Ibsen: Nóra

Jászai Mari Színház, Népház
  • Nóra, a felesége
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Éva
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Éva
Jana Dobreva: Homokpuzzle

Jana Dobreva: Homokpuzzle

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Lány
Jane Austen - Joannah Tincey:Büszkeség és balítélet két színészre

Jane Austen - Joannah Tincey:Büszkeség és balítélet két színészre

Gyulai Várszínház
  • Színész
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Magyar Színház
  • Kamilla kisasszony
Janikovszky Éva: Égigérő fű

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Magyar Színház
  • Kamilla kisasszony
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Magyar Színház
  • Kamilla kisasszony
JÉGSZIROM

JÉGSZIROM

Magyar Színház
  • Johanna
Kaktusz virága

Kaktusz virága

Jegycenter Kft.
  • Antonia, a barátnője
KÁR, HOGY KURVA

KÁR, HOGY KURVA

Magyar Színház
  • Annabella, a húga
KIRÁLY VERSEK / március

KIRÁLY VERSEK / március

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Kiss Márton: Waiting for HÍRÓZ - Scallabouche Theatre

Kiss Márton: Waiting for HÍRÓZ - Scallabouche Theatre

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Lev&Te - Balsai Móni

Lev&Te - Balsai Móni

Momentán Társulat
  • Színész
Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)

Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Tóth Manci
LILIOM - külvárosi legenda

LILIOM - külvárosi legenda

Magyar Színház
  • Juli
Love Letters - Balsai Móni - Alföldi Róbert

Love Letters - Balsai Móni - Alföldi Róbert

Centrál Színház
  • Színész
Love Letters - Balsai Móni - Rudolf Péter

Love Letters - Balsai Móni - Rudolf Péter

Centrál Színház
  • Melissa
Love Letters - Balsai Móni - Scherer Péter

Love Letters - Balsai Móni - Scherer Péter

Centrál Színház
  • Színész
Love Letters - Balsai Móni - Stohl András

Love Letters - Balsai Móni - Stohl András

Centrál Színház
  • Melissa
Love Letters - Balsai Móni- Lengyel Tamás

Love Letters - Balsai Móni- Lengyel Tamás

Centrál Színház
  • Színész
Love Letters - Tompos Kátya - Alföldi Róbert

Love Letters - Tompos Kátya - Alföldi Róbert

Centrál Színház
  • Színész
MACBETH

MACBETH

Magyar Színház
  • LADY MACBETH Macbeth felesége
MACSKA A FORRÓ TETŐN

MACSKA A FORRÓ TETŐN

Magyar Színház
  • Margaret
MÁLI NÉNI - vígjáték

MÁLI NÉNI - vígjáték

Magyar Színház
  • MARGIT KISASSZONY, titkárnő
Mézesvölgyi Nyár - Házassági leckék középhaladóknak

Mézesvölgyi Nyár - Házassági leckék középhaladóknak

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Laurence
Mi történt Vegasban

Mi történt Vegasban

Centrál Színház
  • Emily Penrose
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Jászai Mari Színház, Népház
  • A színésznő
Molnár Ferenc: Olympia

Molnár Ferenc: Olympia

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Olympia - özv. Orsolini hercegné - a leány
NERO, A VÉRES KÖLTŐ

NERO, A VÉRES KÖLTŐ

Magyar Színház
  • Poppea
Nóra

Nóra

Nemzeti Színház
  • Nóra, a felesége
Nóra - Tatabánya VSZF 2012

Nóra - Tatabánya VSZF 2012

Thália Színház
  • Nóra, a felesége
Nóra_2- Tatabánya - VSZF2012

Nóra_2- Tatabánya - VSZF2012

Thália Színház
  • Nóra, a felesége
Oleksandr Mardan: Valentin nap éjszakája - Balsai Móni, Makranczi Zalán

Oleksandr Mardan: Valentin nap éjszakája - Balsai Móni, Makranczi Zalán

Rózsavölgyi Szalon
  • Rendező
Olympia

Olympia

Karinthy Színház
  • Olympia - özv. Orsolini hercegné - a leánya
Persona

Persona

Centrál Színház
  • Alma
ROMEO ÉS JÚLIA

ROMEO ÉS JÚLIA

Magyar Színház
  • Júlia dajkája
Shirley Valentine

Shirley Valentine

Móricz Zsigmond Színház
  • Shirley Valentine
Shirley Valentine

Shirley Valentine

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
Shirley Valentine - Balsai Móni

Shirley Valentine - Balsai Móni

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Szász Attila:A Berni követ-premier -Heti Válasz filmklubja

Szász Attila:A Berni követ-premier -Heti Válasz filmklubja

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Edina
SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC

SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC

Magyar Színház
  • Tóth Manci
Szép Ernő: Lila ákác

Szép Ernő: Lila ákác

Jászai Mari Színház, Népház
  • Tóth Manci
Trojka Színházi Társulás | Trojkarácsony | Hoffmann: Az arany virágcserép

Trojka Színházi Társulás | Trojkarácsony | Hoffmann: Az arany virágcserép

Trojka Művészeti Alapítvány
  • Színész
Választható bérlet ea. (Macska)

Választható bérlet ea. (Macska)

Magyar Színház
  • Margaret
VÉRNÁSZ

VÉRNÁSZ

Magyar Színház
  • Menyasszony
Willy Russel: Shirley Valentine

Willy Russel: Shirley Valentine

Általános
  • Egyéb
Willy Russell: Shirley Valentine

Willy Russell: Shirley Valentine

Gyulai Várszínház
  • Előadja
Willy Russell: Shirley Valentine

Willy Russell: Shirley Valentine

Jászai Mari Színház, Népház
  • Shirley Valentine

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X