Artist


Szimfónikus Zenekar Békés Megyei

Szimfónikus Zenekar Békés Megyei

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 1959 őszén alakult, Békéscsabai Szimfonikus Zenekar néven.
A zenekar működtetője a Békéscsabai Jókai Színház.

Alapítója és első karmestere Sárhelyi Jenő, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, aki az együttes első 12 évének művészeti vezetője is volt. A tagok az iskola tanárai, felsőbb…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 1959 őszén alakult, Békéscsabai Szimfonikus Zenekar néven.
A zenekar működtetője a Békéscsabai Jókai Színház.

Alapítója és első karmestere Sárhelyi Jenő, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, aki az együttes első 12 évének művészeti vezetője is volt. A tagok az iskola tanárai, felsőbb évfolyamos növendékei, a színház zenészei, a helyi katonazenekar tagjai valamint lelkes amatőr muzsikusok voltak. Az első bemutatkozást hangversenyek sora követte. A rendszeres zenekari munka, a találkozások kiváló szólistákkal és karmesterekkel az együttes muzsikusai számára lehetőséget adtak szakmai fejlődésükre. Mindez távol a fővárosi zenés színházaktól, előadóművészi, szakmai kihívást jelentett.
Az együttes szimfonikus zenekarrá 1971-ben, Jancsovics Antal karmesteri működése idején vált. Azóta Füzesséry Tibor, Cser Miklós, Molnár László, Martos László, Sugár Miklós, Gál Tamás, Nagy Zsolt és Gémesi Géza dirigálta a zenekart.

A jelenlegi karmester, és művészeti vezető Somogyi-Tóth Dániel, aki 2007 novembere óta irányítja a zenekar szakmai munkáját. A tartalmas közös munka, a megyében és Budapesten adott több - rendkívüli fogadtatásban részesült - koncert, a megye más együtteseivel, kiváló szólistáival való együttműködés mind azt bizonyítja: a zenekar szakmailag kész arra, hogy az eddigieknél gyakrabban vállaljon szerepet a megye és az ország zenei életében, a térség egyik legrégebbi művészeti együtteseként a komolyzenén keresztül népszerűsítse Békés megyét.

Az együttes hagyományosan a filharmóniai koncertek, megyei kultúra napi ünnepségek, újévi, jótékonysági- és ifjúsági koncertek állandó közreműködője. A zenei élet területén évtizedek óta intenzív regionális szerepet vállal, de emellett az évek során számos európai ország, valamint Japán hangversenytermeiben is sikeres előadásokat hallhatott a közönség az együttes tolmácsolásában. Értékeit nemzetközi hírű karmesterek és szólisták, versenyek rangos díjai, hazai és külföldi vendégszereplések kritikái, a közönség szeretete és odafigyelése ismerték el.

A zenekar tagjai a megye településeinek legjobb zenetanárai, akik amellett, hogy hivatásnak tekintik az ifjúság zenei nevelését, nem váltak meg előadóművészi ambíciójuktól sem. Közülük többen már évtizedek óta a zenekar szolgálatába állítják mesterségbeli tudásukat, művészetüket, és egyre többen vannak azok a fiatalok is, akik pályakezdőként a megyébe visszatérve fontosnak tartják a zenekar fejlődését, intenzív kultúraközvetítő szerepét.
 
A zenekar repertoárján a zeneirodalom minden területe megtalálható. Számos ősbemutató (Hajdú Mihály: Divertimento, Hollós Máté: Suoni solenni, Lendvay Kamilló: Kifejezések, Madarász Iván: Echo, Orbán György: 1. szerenád, Sugár Miklós: Találkozások, Vántus István: Visszaverődések) és magyarországi bemutató (Berlioz: Tristia, Mahler-Berio: Öt korai dal) fűződik az együttes nevéhez.

Fenntartója Békés Megye Képviselőtestülete, működtetését a Békés Megyei Jókai Színház látja el, míg a próbáknak a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola ad otthont.
Fontos „mérföldkő” a zenekar életében, hogy 2007 nyarán megalakult a Körös-völgyi Szimfonikusok Egyesülete, mely az együttes munkáját hivatott segíteni, az elért eredményeket kívánja megőrizni és gazdagítani.  Célja, hogy Békés megye kiemelkedő és egyben egyik legrégebben működő művészeti együttese mellé támogatókat tudjon megnyerni.

Az együttes neve 2008. május 19-én változott Békéscsabai Szimfonikus Zenekarról ünnepélyes keretek között Békés Megyei Szimfonikus Zenekarra.

A legnépszerűbb filmzenék

A legnépszerűbb filmzenék

Békéscsabai Jókai Színház
  • Actor/Actress

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X