Artist


Péter Harna

Péter Harna

Birth: 1979 (Budapest)

Színész.

Mióta az eszemet tudom izgága gyerek voltam, sok minden érdekelt. Többek között jártam például: szolfézsra, hegedülni, énekkarba, atletizálni (bár ez nem látszik), úszni, amatőr színjátszó csoportba, és leigazolt focistája is voltam a zuglói-kinizsi sportklubnak (de ez sem látszik). Emiatt aztán sok minden szerettem volna lenni: kukás,…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színész.

Mióta az eszemet tudom izgága gyerek voltam, sok minden érdekelt. Többek között jártam például: szolfézsra, hegedülni, énekkarba, atletizálni (bár ez nem látszik), úszni, amatőr színjátszó csoportba, és leigazolt focistája is voltam a zuglói-kinizsi sportklubnak (de ez sem látszik). Emiatt aztán sok minden szerettem volna lenni: kukás, kertész, utcaseprő, focikapus, bohóc, traktorvezető, kamionos stb.… Már általános iskolában az osztályfőnökömtől az „osztálybohóca” elnevezést kaptam - a tanórákra is kiterjedő szereplési vágyam miatt- ezért magától érthet volt, hogy ebben az irányban maradtam. 13 évesen elkezdtem egy színjátszó csoportba járni, és a szakközépiskola elvégzése után felvételt nyertem a Theatrum Színiakadémiára, amit 3 év után 2000-ben sikeres vizsgákkal fejeztem be. Utána sok év szabadúszás, nagyszerű munkák és produkciók következtek, majd 2008-ban leszerződtem ide Szolnokra, ahol jelenleg is a társulat tagja vagyok. Pesten kívül sosem éltem máshol, úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy nagy elhatározás kellett hozzá, de nagyon megérte. Sok remek lehetőségeket kaptam, amit igyekeztem meghálálni, és közben egy kicsit szolnoki is lettem. Köszönöm, hogy elolvasta a történetem!  /Harna Péter

Szerepei a Szigligeti Színházban:
Romeó és Júlia- Sámson (2008)
Kakukkfészek- Ruckly (2009)
Országúton-Bohóc (2009)
A félõlény- Lidérc, irodaszörny, Nagy Tökély,  (2009)
Vízkereszt vagy amit akartok- Böffen Tóbiás (2009)
Vízkereszt vagy amit akartok- Valentino (2009)
Leányvásár- Sam (2010)
La Mancha lovagja-Pedro (2010)
Az üvegcipõ- Ajtónálló (2010)
János Vitéz- Bartolo (2010)
A tanítónõ- Szolgabíró (2010)
Én és a kisöcsém- Zolestyák (2011)
Négszögletű Kerek Erdő - Bruckner Szigfrid - (2011)
Liliom- Kádár István (2011)
Légy jó mindhalálig- Báthory (2011)
Cirkuszhercegnõ- Pincér (2012)
A három sárkány - rendőr (2012)
Szenzációóó! - lapos (2012)
Bál a Savoyban - Musztafa Bey (2012)
Egy bolond százat csinál - rendőr (2012)
Made in Hungaria -Rudi (2013)
Sárga liliom - Dr. Asztalos Kálmán, ügyvéd (2013)
A kaktusz virága - Igor (2013)
S.Ö.R. (2013)
Mágnás Miska - Pixi (2014)
Patika - Kovács jegyző (2014)
Csizmás kandúr - Legidősebb fiú, udvarmester (2014)
Csongor és Tünde - Hurrah (2014)
Irma, te édes - Pepi (2014)
Óz, a nagy varázsló -Tommy-oroszlán (2014)
Sztárcsinálók - Claudius (2015)
Luxemburg grófja - Brissard (2015)
A padlás - Herceg, Szellem 550 éves (2015)
A makrancos hölgy - Hortensio (2015)
A denevér - Frank, börtönigazgató (2016)
Hello, Dolly! - Hortensio (2016)
Švejk, a derék katona – Kraus ezredes, Kákonyi (2016)
Anconai szerelmesek - Giovanni, a cukrász (2016)
Szent Johanna - La Hire kapitány (2016)
Süsü, a sárkány - Süsü (2017)
My Fair Lady - Harry (2017)
A kőszívű ember fiai - Goldner (2017)
Janika – Fenek Jenő (2017)
Fekete Péter – Pierre Lenoir (2017)
Lili bárónő – Miniszter (2017)
Macbeth – Menteth/Százados (2018)
Csoportterápia – Lajos (2018)
A vöröslámpás ház - Képviselő (2018)
A dzsungel könyve - Balu (2018)
Tizenkét dühös ember - 7. esküdt (2019)
Arzén és levendula - Teddy (2019)
Charley nénje - Lord Frank Babberley (2019)
Lóvátett Lovagok - Longaville gróf (2019)
Szent Péter esernyője - Bélyi János, glogovai pap (2019)
A mi kis városunk - Sram Craig, Gibbsék rokona (2020)
Nyitottablak - Polgármester (2020)
Minden lehetséges! húsvéti ünnepi online előadás (2020)
Scherlock Holmes és Európa árvája különös esete, online ősbemutató - Mycroft (2020)
A beszélő fa, online Bemutató  - Henyek, a medve (2020)
Kaviár és lencse - Antonio (2020)
Kőműves Kelemen - Máté (2020)
Régimódi történet - Apátplébános (2020)
Déryné ifjasszony - Himling
Zsuzsi kisasszony - Falsetti, világhíres főtenor (2021)

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Tóth Antal
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Tóth Antal
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Nemzeti Színház
  • Igor , Antonia szomszédja
A meseautó - a Veres1 Színház előadása

A meseautó - a Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • HALMOS ALADÁR, az irattár vezetője
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
  • Giovanni, a cukrász
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • MEDVEGYENKÓ, tanító
Hadart Színház: Süsü, a sárkány kalandjai

Hadart Színház: Süsü, a sárkány kalandjai

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Király
Janika

Janika

Szarvasi Vízi Színház
  • Fenek Jenő, kezdő író
Meghívás egy gyilkos vacsorára színházjegy

Meghívás egy gyilkos vacsorára színházjegy

Mátra Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap

Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tóth Antal
Óz, a csodák csodája - A Körúti Színház vendégjátéka

Óz, a csodák csodája - A Körúti Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Pierre Barillet – Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága

Pierre Barillet – Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Igor, Antonia szomszédja
Pocahontas - mese musical

Pocahontas - mese musical

Jegycenter Kft.
  • Wingapho
Rivalda 2011 Az üvegcipő

Rivalda 2011 Az üvegcipő

Thália Színház
  • Ajtónálló
SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Király
SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Király
SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Király
SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték két részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték két részben

Általános
  • Király
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Király
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Vidám Színpad
  • Kiráy
SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - Hadart Színház

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - Hadart Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Király
Süsü, a sárkány kalandjai - Lepencevölgyi nyár

Süsü, a sárkány kalandjai - Lepencevölgyi nyár

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Király
SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték 2 felvonásban

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték 2 felvonásban

Általános
  • Király
Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda: Régimódi történet

Gyulai Várszínház
  • Apátplébános
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Tóth Antal
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Tatai Szabadtéri Játékok
  • Tóth Antal
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Tóth Antal
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Tóth Antal
SZÉP NYÁRI NAP

SZÉP NYÁRI NAP

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Tóth Antal
SZÉP NYÁRI NAP

SZÉP NYÁRI NAP

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Tóth Antal
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tóth Antal
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Tóth Antal
SZÉP NYÁRI NAP

SZÉP NYÁRI NAP

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Tóth Antal 
Szép nyári nap - A Neoton musical

Szép nyári nap - A Neoton musical

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Tóth Antal
Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház

Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Tóth Antal
Szép nyári nap - Neoton musical

Szép nyári nap - Neoton musical

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Szép nyári nap - Neoton musical

Szép nyári nap - Neoton musical

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Tóth Antal
Szép nyári nap - Neoton-musical

Szép nyári nap - Neoton-musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tóth Antal
Szép nyári nap - Veres 1 Színház

Szép nyári nap - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Tóth Antal
Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Other
Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Medvegyenkó, tanító
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Második rendőr
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Actor/Actress
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Giovanni, a cukrász
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Decker, taná
VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

Thália Színház
  • Dr. Asztalos Kálmán, ügyvéd

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X