Artist


Winchester Jamie
3

Winchester Jamie

Birth: 1970. július 29. (Bangor/Észak-Írország)

Zenész, énekes, gitáros, dalszerző, dalszövegíró.

1977-ben Dublinba költözött családjával, ahol bentlakásos iskolában tanult. Később a családja Bécsbe, majd 1986-ban Budapestre költözött, Jamie 1988-ban követte őket Magyarországra és öt hónapig bankárként dolgozott. 1989-ben egy koncertszervező cégnél volt alkalmazásban. 1990-ben elkísérte a KFT együttest Szicíliába, itt találkozott az orosz…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Zenész, énekes, gitáros, dalszerző, dalszövegíró.

1977-ben Dublinba költözött családjával, ahol bentlakásos iskolában tanult. Később a családja Bécsbe, majd 1986-ban Budapestre költözött, Jamie 1988-ban követte őket Magyarországra és öt hónapig bankárként dolgozott. 1989-ben egy koncertszervező cégnél volt alkalmazásban. 1990-ben elkísérte a KFT együttest Szicíliába, itt találkozott az orosz népzenét játszó Karagod együttessel, amellyel megalapították a folk-rock stílusú Baba Yagát. 2002-ben megjelentették Secret Combination című lemezüket. Közben Koncz Zsuzsa zenekarának tagja is volt, az évek során olyan elismert együttesekkel, zenészekkel és művészekkel dolgozott még együtt, mint Kovács Kati, Gerendás Péter, Ákos, Für Anikó, Geszti Péter, Mester Tamás, Keresztes Ildikó, a Nyers, Pierrot.

A '90-es évek közepén zenei producerként is dolgozott, például a Nyers első lemezén, az Elmúltak a buta zenéken. 1996-ban a Tátrai Banddel kezdett el dolgozni sőt állandó tagja lett Tátrai másik zenekarának, a Magyar Atomnak is. 1997-ben ugyancsak Tátraival alapította a Boom-Boom nevű zenekart, mellyel két albumot is megjelentettek, majd 2002-ben megszűnt a Boom-Boom, de 2011-ben a Gödörben tartottak egy újraegyesülő koncertet és azóta is koncerteznek. 2001-ben Hrutka Róberttel az egyik GSM-szolgáltató számára írtak egy reklámdalt. A sikerre tekintettel egy együttest alapítottak, amely 2008 végén feloszlott.Ugyan ebben az évben játszott a V'Moto-Rock búcsúkoncertjén, segéd előadóként. A "Damned" című dalából készült Ákos Keresem az utam című népszerű slágere. 2012. októberében visszaköltözött Írországba. 2013. augusztus 18-án Alsóörsön az LGT koncerten zenélt.

Jamie Winchester és zenekara debütáló koncertjét 2009. február 24-én tartotta, a budapesti Gödör Klubban. Jamie első szólólemeze 2009. október 1-jén jelent meg The Cracks Are Showing címmel.

A zenekar tagjai:
Jamie Winchester: ének, gitár
Pásztor Sámuel: gitár, vokál
Giret Gábor: basszusgitár, vokál
Kottler Ákos: dobok

Díjak, elismerések:
2001 – It’s your life, Az év reklámfilmje (Arany nyíl)
2001 – It’s your life [MAXI CD], aranylemez
2002 – Jakab Líra díj [Jamie Winchester]
2003 – Arany Zsiráf jelölés: Az év hazai modern rock albuma: It’s your life
2004 – Fonogram jelölés: Az év hazai modern rock albuma: Last One Out… (Please, Close the Door)
2005 – Fonogram díj: Az év hazai modern rock albuma: Wood&Strings
2005 – Artisjus-díj, Az év hazai szerzőpárosa
2006 – eMeRTon-díj, Az év zeneszerzője: Jamie Winchester
2010 – Fonogram díj, Az év hazai alternatív albuma: The Cracks are Showing

Diszkográfia

Baba Yaga-lemezek
Baba Yaga (1990)
Where Will You Go? (1993)
Secret Combination (1999)

Boom-Boom-lemezek
Live (1999)
Intergallactic Megahello (2001)

Jamie Winchester & Hrutka Róbert lemezek
It's Your Life maxi (2001)
It's Your Life (2001)
Last One Out… (Please, Close The Door) (2003)
One Way The Heaven maxi (2003)
Wood and Strings (cd, dvd) (2004)
Hole (2005)
The Trouble You're In EP (2007)

Szólólemezek
The Cracks Are Showing (2009)
Half-Plugged Christmas (2010) (ingyenes digitális kiadás, fizikai formában nem jelent meg)
Tiger Road (EP) (2010) (a lemezbemutató koncerten a jegy mellé járt, fizikai terjesztésre nem került, ingyenesen letölthető)

A NAGY KocsmaSÓ

A NAGY KocsmaSÓ

Budaörsi Latinovits Színház
  • Zene
Győri Balett: One way to Heaven

Győri Balett: One way to Heaven

Müpa
  • Zene / Music
JAMIE WINCHESTER egy szál gitárral

JAMIE WINCHESTER egy szál gitárral

VeszprémFest
  • ének, gitár
JAMIE WINCHESTER és HRUTKA RÓBERT WOOD and STRINGS Közreműködik: MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR

JAMIE WINCHESTER és HRUTKA RÓBERT WOOD and STRINGS Közreműködik: MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR

VeszprémFest
  • ének, gitár
JAMIE WINCHESTER és ZENEKARA half-plugged

JAMIE WINCHESTER és ZENEKARA half-plugged

VeszprémFest
  • ének, gitár
Jamie Winchester koncert

Jamie Winchester koncert

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Zenész
Tompos Kátya: Holdjárat

Tompos Kátya: Holdjárat

Get Closer Concerts Kft.
  • Énekes, dalszerző

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X