művész


Nemcsák  Károly
3

Nemcsák Károly

Született: 1957. április 25.

Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója.

1975-től 1976-ig raktárosként dolgozott a mocsolyás-telepi erdőgazdaságnál, majd egy évig díszletező volt a Miskolci Nemzeti Színházban. 1981-ben végezte el a Színészakadémiát, majd a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1982 és 1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója.

1975-től 1976-ig raktárosként dolgozott a mocsolyás-telepi erdőgazdaságnál, majd egy évig díszletező volt a Miskolci Nemzeti Színházban. 1981-ben végezte el a Színészakadémiát, majd a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1982 és 1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. Ezután három évet töltött a Radnóti Színpadnál, 1989-től 1991-ig pedig a Nemzeti Színház művésze volt. 1991 óta szerepel a Budapesti Kamaraszínházban. A színpad mellett a televízióban, sőt a mozivásznon is feltűnik. 1987-től 1999-ig alakította a Szomszédok című tv-filmsorozatban Vágási Ferit. 1992-ben elnyerte a Jászai Mari-díjat.

Színházi munkái:
A csúnya lány
A papucs
A peleskei nótárius
Az imposztor
Bocsánat, hogy maradok...
Don Juan
Floridai öröklakás eladó
Haramiák
Harmadik Richárd
Hol van az a nyár...
Imádok férjhez menni
Janika
Játék a kastélyban
Kakukkfészek
Mi van a szoknya alatt? (avagy a káprázatos kisasszonyok)
Mirandolina, Te drága
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Olympia
Sale - Floridai öröklakás eladó
Shakespeare koszorú
Svejk
Szegény Lázár
Zsákbamacska
Zűrzavaros éjszaka

Filmes munkái:
2008 Presszó
2008 Tanár úr, kérem!
2002 Nemzedékek egymás közt
2001 A titkos háború
1999 Komédiások
1993 Utrius
1992 Goldberg variációk
1988 Egy teljes nap
1987 Szomszédok
1985 Falfúró
1982 Tegnapelőtt
Békés Pál - Rozgonyi Ádám: Szegény Lázár
Szegény Lázár
Színház az egész...

"Mi újság Szomszédok?" - Meghívott vendég Nemcsák Károly

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész
A cigányprímás

A cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A doktor úr

A doktor úr

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A Doktor úr

A Doktor úr

József Attila Színház
  • Csató
A DOKTOR ÚR

A DOKTOR ÚR

Turay Ida Színház
  • Csató
A doktor úr

A doktor úr

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Konrád, valamikori barátja
A gyertyák csonkig égnek

A gyertyák csonkig égnek

Csiky Gergely Színház
  • Konrád, valamikori barátja
A hetvenkedő

A hetvenkedő

Békéscsabai Jókai Színház
  • HETVENI ­­
A hetvenkedő

A hetvenkedő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • PYRGOPOLINICES
A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Anaconai szerelmesek

Anaconai szerelmesek

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Szarvasi Vízi Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgá
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

C&M Hungary Kft.
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
ANCONAI SZERELMESEK

ANCONAI SZERELMESEK

Turay Ida Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár:
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Arthur Miller: Alku

Arthur Miller: Alku

József Attila Színház
  • Walter Franz
Az aranyember

Az aranyember

József Attila Színház
  • Krisztyán Tódor
Az esőcsináló

Az esőcsináló

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Starbuck
Az Imposztor

Az Imposztor

József Attila Színház
  • Każyński, Direktor
Az imposztor

Az imposztor

József Attila Színház
  • Każyński, direktor
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Sipos úr
Az üvegcipő

Az üvegcipő

József Attila Színház
  • Sipos úr
Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

Thália Színház
  • Színész
Bánk Bán

Bánk Bán

Veszprémi Petőfi Színház
  • Bánk bán
Bánk bán

Bánk bán

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Bánk bán
Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal

Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal

Hagymaház
  • Színész
Dunakanyar

Dunakanyar

József Attila Színház
  • Vendég
Dunakanyar / A Tisza felső folyása

Dunakanyar / A Tisza felső folyása

József Attila Színház
  • Vendég
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli-a József Attila Színház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - N

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli-a József Attila Színház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - N

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Szappan, partjelző
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Károly, szigorú költő
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

József Attila Színház
  • Károly, szigorú költő
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Veliszavljevics Dusán
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Veliszavljevics Dusán
Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház

Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Veliszavljevics Dusán
Feketeszárú cseresznye - Trianon akták

Feketeszárú cseresznye - Trianon akták

József Attila Színház
  • Veliszavljevics Dusán
Filuména házassága

Filuména házassága

József Attila Színház
  • Domenico Soriano
Filuména házassága

Filuména házassága

József Attila Színház
  • Domenico Soriano
Hamlet

Hamlet

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Hamlet - Shakespeare

Hamlet - Shakespeare

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Claudius
Hattyúdal

Hattyúdal

Szarvasi Vízi Színház
  • Dárdás
Hattyúdal - a Republic Együttessel

Hattyúdal - a Republic Együttessel

József Attila Színház
  • Dárdás
Hattyúdal a Republic együttessel

Hattyúdal a Republic együttessel

Móricz Zsigmond Színház
  • Főszereplő
Hattyúdal ráadás - Születésnapi zenés köszöntés

Hattyúdal ráadás - Születésnapi zenés köszöntés

József Attila Színház
  • Dárdás, újfent
Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye

Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye

Gyulai Várszínház
  • Színész
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Veliszavljevics Dusán
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • William - Cardew
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Csepel Színház
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pólus Film-Színház
  • Patás, lókupec
INDUL A BakTERHÁZ

INDUL A BakTERHÁZ

C&M Hungary Kft.
  • Patás, lókupec
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Patás, lókupec
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Patás, lókupec
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Patás, lókupec
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Patás
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Patás, lókupec
Irodalmi kávéház- Nemcsák Károly

Irodalmi kávéház- Nemcsák Károly

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Jótékonysági Gála

Jótékonysági Gála

Margitszigeti Színház
  • Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész, a József Attila Színház igazgatója.
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Kaviár és lencse

Kaviár és lencse

József Attila Színház
  • Leonida Papagatto
Kaviár és lencse

Kaviár és lencse

Móricz Zsigmond Színház
  • Leonida Papagatto
Kék róka

Kék róka

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Koldusopera

Koldusopera

József Attila Színház
  • Leprás Mátyás
Komámasszony hol a stukker?

Komámasszony hol a stukker?

Váci Mihály Kulturális Központ
  • MÁRTON
Komámasszony,  hol a stukker ?

Komámasszony, hol a stukker ?

József Attila Színház
  • Cuki úr
Komámasszony, hol a stukker?

Komámasszony, hol a stukker?

Turay Ida Színház
  • Cuki úr
Komámasszony, hol a stukker?

Komámasszony, hol a stukker?

József Attila Színház
  • Márton
KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?

KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?

Békéscsabai Jókai Színház
  • Márton
Komámasszony, hol a stukker?

Komámasszony, hol a stukker?

Csepel Színház
  • Cuki úr
KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?

KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Cuki úr
Koncert a Farsang tiszteletére

Koncert a Farsang tiszteletére

József Attila Színház
  • Színész
Könnyű erkölcsök

Könnyű erkölcsök

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gargiulo hangja
Legendák nyomában - Irodalmi kávéház

Legendák nyomában - Irodalmi kávéház

József Attila Színház
  • vers
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Veszprémi Petőfi Színház
  • Miska
Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek

Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek

Prodior Kft.
  • Konrád, a valamikori barátja
Molnár Ferenc: A doktor úr - a Turay Ida Színház előadása

Molnár Ferenc: A doktor úr - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Főbb szerepekben
Molnár: A doktor úr

Molnár: A doktor úr

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Csató
N. Richard Nash: Az esőcsináló

N. Richard Nash: Az esőcsináló

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Starbuck
Othello

Othello

József Attila Színház
  • Othello
PódiumOn

PódiumOn

Postakürt Alapítvány
  • Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes- és Kiváló művész, a József Attila Színház igazgatója.
Portugál

Portugál

József Attila Színház
  • Kocsmáros
R. Nash: Az esőcsináló

R. Nash: Az esőcsináló

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Régimódi történet

Régimódi történet

József Attila Színház
  • Jablonczay Kálmán
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház

Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Szappan, partjelző
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

József Attila Színház
  • Szappan, partjelző
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Lacikám, bíró
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

József Attila Színház
  • Szappan, partjelző
SÓSKA, SÜLTKRUMPLI - József Attila Színház

SÓSKA, SÜLTKRUMPLI - József Attila Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda: Régimódi történet

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Jablonczay Kálmán
SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

Turay Ida Színház
  • Géza fejedelem
Szerződés

Szerződés

Jegycenter Kft.
  • Színész
Szilveszter 2013

Szilveszter 2013

József Attila Színház
  • Színész
Tanár úr, kérem!

Tanár úr, kérem!

Karinthy Színház
  • Bauer
Turay Ida Színház : A Doktor úr

Turay Ida Színház : A Doktor úr

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csató
Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Anconai Tomao Nicomaco, anconai polgár
UDVARSZÍNHÁZ-A hetvenkedő...

UDVARSZÍNHÁZ-A hetvenkedő...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker

UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
UDVARSZÍNHÁZ-Sóska, sültkrumpli

UDVARSZÍNHÁZ-Sóska, sültkrumpli

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Gáthy Ervin
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni

Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X