program


A két Lotti
4

A két Lotti

Béres Attila – Novák János: A KÉT LOTTI
játék két részben, Erich Kästner regénye nyomán
Szövegét és a verseket Erich Kästner regénye nyomán írta: Béres Attila Zene: Novák János

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli vagy elmaradt eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból.

Last event date: Torsdag, 25. Maj 2017 14:00

„A színdaraboknak már az ókorban kedvelt motívuma volt az ikrek szerepeltetése. Shakespeare több művében szerepelnek ikertestvérek, akiket rendszeresen összetévesztenek, például a Vízkeresztben még a külön nemű ikerpár keveréséből is óriási bonyodalom fakad, de említhetjük a Két veronai nemest vagy az ókori Amphytrion történetet, ahol még a szolga ikerpárral is „meg van fejelve” a gazda- ikrek története. Ezt a 19. században Kleist is felhasználja. 

Viszont az 1949-ben megjelent A két Lotti történet a maga nemében példátlan. Ugyanis nem az okozza a bonyodalmat, hogy az ikrek belekeverednek egy általuk nem értett és nem is kezelhető helyzetbe, hanem – éppen ellenkezőleg – az ikrek egy közös cél érdekében tudatosan megtévesztik környezetüket, felvállalva a cserét.”

(Kőváry Katalin, rendező)

A két Lotti készülő  előadása erősen kötődik a budapesti Kolibri Színházban 2000-ben bemutatott, és több mint tíz évig műsoron tartott produkcióhoz. A zeneszerző, a rendező személye azonos - Novák János, Kőváry Katalin - és a két kiváló bábművész, Török Ági és Szívós Károly hatásos „fekete színházas” álomképét is láthatják a kaposvári nézők.  Az említett előadásban Lottikat a színésznő-ikerpár Rácz-ikrek, Kriszta és Kármen játszották, most viszont helybeli ikrek – kettőzve:  a Csirisznyák és a Nagy-ikrek -   alakítják  a főszerepet a színház kiváló művészeinek segítségével.

Az előadás minden korosztály számára készül, és garantáltan fogyasztható.

Aktuelt


Hófehérke és a gonosz mostoha története, Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletekből kifogyhatatlan koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel, Kentaur varázslatos látványvilágával elevenedik meg. A Budapesti Operettszínház előadása

A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film kategóriájában, és öt Grammy-díjat is kapott.

Az előadás a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit járja körül, és ez a világ első operettje, mely nem vidám végkifejlettel zárul.

PÅ PLAKATEN


Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen…

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a…

Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja a…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X