Tytuł


Elektra

Elektra

Az Élektra-, pontosabban Oresztész-Élektra-mítosz egyike a legősibb emberi történeteknek, és, hogy, hogy nem, a bűntudattal foglalkozik (ami – vigyázat, idézet! – kicsit hasonlít ahhoz, amikor a Karácsonyra vett ponty 23-án azt állítja, hogy a fürdőkáddal foglalkozik).

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli vagy elmaradt eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból.

Last event date: niedziela, 5 Kwietnia 2020 19:00

A történet amúgy a trójai háború mítoszának része, pontosabban egyik epilógusa a sok közül. A görög seregek főparancsnoka, Agamemnón, tíz év után hazatér Mükénébe: ő már talán el is felejtette, ami a háború legelején történt, amikor a görög flotta még meg sem érkezett Trójába, ugyanis az istenek szélcsenddel igyekeztek késleltetni a háború megkezdését. A görögök jósa, bizonyos Kalkhász, erre azzal állt elő, hogy mutassanak be emberáldozatot, az istenek, fene a gusztusukat, kedvelik az ilyesmit. Hogy, hogy enm, úgy alakul, hogy az áldozat szerepét a fővezér legidősebb gyermeke, Íphigéneia nevű lánya kapja, akit annak rendje és módja szerint fel is áldoznak, mire – lássunk csodát – a szélcsend azonnal el is múlik, és a görögök könnyült szívvel hajózhatnak tovább, Trója felé, hogy a földdel tegyék egyenlővé a várost és lakóit.

Agamemnón tehát tíz év után hazatér Mükénébe, ahol a felesége, Klütaimnésztra fogadja: ő viszont egyáltalán nem feledkezett el Íphigéneia feláldozásáról, és most, oldalán szeretőjével, Aigiszthosszal, bosszút áll: megölik Agamemnónt – és átveszik az uralmat Mükéné felett.

Agamemnónnak és Klütaimnésztrának van még három gyereke: a két nővér, Khrüszothemisz és Élektra, meg az öccsük, Oresztész. A két lány – ők aligha jöhetnének szóba a trónöröklés szempontjából – megússza; a fiút, a még kisgyerek Oresztészt Korinthoszba küldik, hogy ne legyen láb alatt.

Azzal viszont, feltehetően az események hevében, nem számoltak, hogy Oresztész felnő, és visszatér Mükénébe, hogy megbosszulja a gyilkosságot, és helyreállítsa a rendet a városban. Márpedig ez történik: Oresztész, Élektra segítségével, és Khrüszothemisz halavány tiltakozása ellenére bosszút áll: megöli a gyilkosokat, ügyet sem vetve arra a körülményre, hogy az egyik gyilkos éppenséggel a saját anyja.

A kortárs; vagy nevezzük így: XX. századi Oresztész-Élektra történetek általában Oresztész hazatérésével szoktak kezdődni: ezúttal is. Fodor Tamásék 1986-os szövege, mint több más, már-már kortársnak számító feldolgozás, két mellékszálát bontja ki a mítosznak: az első a nép története, a mükénéieké, akik hallgattak, amikor a királygyilkosságot elkövették, és hallgatnak azóta is, imígyen bűntárssá küzdve le – vagy fel – magukat; a másik a két testvér, Oresztész és Élektra egymásra találásának leheletnyit incesztus-ízű izzása.

Az első mellékszál (ne feledjük, a szöveg dátuma 1956 harmincadik évfordulója) egy (akkor) viszonylagos jólétben és nyugalomban élő ország vagy társadalom önvizsgálatának története; a másik inkább magánéleti, gyönyör és vérbűn konfliktusa. A gyönyöré, amire vágyunk, és a bűné, amitől rettegünk – bár nem kizárt, hogy fordítva, lévén a gyönyör elaltat, a bűn viszont, ha már elkövettük, további bűnökre sarkall, olyanokra, amelyek nélkül sosem leszünk többek, mint hallgatással besározódott cinkosok. És olyan ez a világ, hogy mindig lesz valamiben cinkosnak lennünk, csak hallgatni kell, és túlélni valahogy.

Nasza oferta


Rozsda lovag kalandjai tovább folytatódnak a Budapesti Operettszínházban. Bozsik Yvette látványos rendezésében a Rozsda Lovag és kísértet című mesemusicalünk várja a legkisebbeket és szüleiket. Egy otthontalan szellem kísért Rozsda lovag várában, a Páncélvárban, majd Koksszal, a házisárkánnyal kísértetshow-t rendez. Összesereglik számos vasvitéz és bádoglovag, jelen van Szélvész várkisasszony, Ólomláb király, az elfuserált udvari írnokával, Pacapocokkal és természetesen megjelenik maga Rozsda lovag is. Végül egy fényes lovagi tornának lehetünk tanúi, amely óriási meglepetést tartogat Rozsda lovag számára. Az előadás 3 éves kortól ajánlott

Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb műve, A cigánybáró a Jókai200 emlékév keretében kerül színpadra a Budapesti Operettszínházban. A darab 1885-ben, a Theater an der Wienben aratott először sikert, amikor a zeneszerző Ignaz Schnitzer librettójára komponálta meg nagyszabású operettjét Jókai Mór Szaffi című elbeszélése nyomán.

Hófehérke és a gonosz mostoha története, Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletekből kifogyhatatlan koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel, Kentaur varázslatos látványvilágával elevenedik meg. A Budapesti Operettszínház előadása

Proponujemy również


Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja a…

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Zenedráma két részben Choderlos de Laclos regénye nyomán.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X