Tytuł


Esti éberség - Hamvas 50

Esti éberség - Hamvas 50

Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján a Kodály Kórus Debrecen egy különleges koncerttel lepi meg közönségét, melyben Hamvas gondolatisága a későromantika zenei világával kapcsolódik össze.
 więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli vagy elmaradt eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból.

Last event date: Czwartek, 25 Października 2018 19:30

A nagy hatású esztéta-filozófus egyik központi gondolata volt az „éberség“, az a szemléletmód, amellyel a világot, mint a tárgyak-lények valóságán túli, velünk egy-azonos személyességet tudjuk szemlélni és megérteni. Az emberiség szellemtörténetének útja is erre irányul. „Csak a zenei jelképek által szerezhetünk tudomást arról, hogy az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja.“

E központi gondolatokhoz társul  a koncert későromantika világából válogatott zenei anyaga is, mely az „este“ témakörét járja körül.  Az este, mint a  megnyugvó természetben való feloldódás, az elmélkedés és az imádság ideje. A felhangzó zeneművek között  igazi ritkaságokat is hallhat a közönség.

Az esten Hamvas Béla sorait Rudolf Péter színművész szólaltatja meg prózában, az elmélyült gondolatok között pedig fel-felhangzik a hárfa megnyugtató, éteri hangja Kutor Noémi (a Kodály Filharmonikusok művésze) előadásában.

Műsor:

Richard Strauss: Der Abend, Gustav Holst: Rig Veda himnuszok (részlet), Rheinberger: Abendlied, Gustav Mahler: Ich bin der Welt ab handen gekommen, Max Reger: Abendlied, Brahms: Abendlied, Hugo Distler:  Um mitternacht, Schumann: An die Sterne, Erik Esenvalds: Stars

Közreműködik:

Rudolf Péter - színművész

Kutor Noémi - hárfa

Nasza oferta


Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb műve, A cigánybáró a Jókai200 emlékév keretében kerül színpadra a Budapesti Operettszínházban. A darab 1885-ben, a Theater an der Wienben aratott először sikert, amikor a zeneszerző Ignaz Schnitzer librettójára komponálta meg nagyszabású operettjét Jókai Mór Szaffi című elbeszélése nyomán.

A Budapesti Operettszínház új bemutatója egyesíti az operett műfajának legnemesebb hagyományait és a Nagymező utcai teátrum lenyűgöző, 21. századi színpadi látványvilágát. Kálmán Imre világsikerű darabjának premierje a 2025-ös év egyik legjobban várt eseménye.

Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja a becses publikumot.

Proponujemy również


A Budapesti Operettszínház kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa autista embertársainkat a minél teljesebb élet megteremtésében és megélésében, ezért – ahogyan…

A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

Fergeteges családi musical a Budapesti Operettszínházban Varró Dániel és Teslár Ákos sziporkázóan szellemes szövegével és Presser Gábor varázslatos zenéjével: a…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X