program


Légy jó mindhalálig
10

Légy jó mindhalálig

Számtalan színpadi adaptációt írtak a regényből – az átdolgozók mindig bízhattak a sikerben. Természetes tehát, hogy elkészült a mű musical-feldolgozása is.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli vagy elmaradt eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból.

Last event date: Søndag, 22. Maj 2011 17:00

Légy jó mindhalálig

Zenéjét Kocsák Tibor írta, aki akkor már a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára és a Madách Színház zenei vezetője volt. Noha eddigre sok nagysikerű musical létrehozásában vett részt, nagy ívű musical-operettjeinek sorában a Légy jó mindhalálig az első. A librettót Miklós Tibor írta, az összekötő jeleneteket pedig Pinczés István. Az ősbemutatót a Debreceni Csokonai Színházban, 1991. április 19-én tartották, ezzel ünnepelve a színház megalakulásának 150-ik évfordulóját.

A siker elsöprő, „Nyilas Misi-klubok” alakulnak, és a művet csaknem minden nagyobb színház bemutatja Magyarországon. Sikerét annak is köszönheti, hogy az átdolgozás a mai gyerekek életérzését, gondjait is érinti, zenei stílusa, szófordulatai közelebb hozzák a történetet és a szereplőket a mai kor nézőihez.


Aktuelt


Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen mesél a szeretetről, a kitartásról és az önfeláldozásról. Esmeralda, a szegény cigánylány és Quasimodo, a torz külsejű, ám önzetlen harangozó története könnyeket csal mindenki szemébe.

Rozsda lovag kalandjai tovább folytatódnak a Budapesti Operettszínházban. Bozsik Yvette látványos rendezésében a Rozsda Lovag és kísértet című mesemusicalünk várja a legkisebbeket és szüleiket. Egy otthontalan szellem kísért Rozsda lovag várában, a Páncélvárban, majd Koksszal, a házisárkánnyal kísértetshow-t rendez. Összesereglik számos vasvitéz és bádoglovag, jelen van Szélvész várkisasszony, Ólomláb király, az elfuserált udvari írnokával, Pacapocokkal és természetesen megjelenik maga Rozsda lovag is. Végül egy fényes lovagi tornának lehetünk tanúi, amely óriási meglepetést tartogat Rozsda lovag számára. Az előadás 3 éves kortól ajánlott

Hófehérke és a gonosz mostoha története, Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletekből kifogyhatatlan koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel, Kentaur varázslatos látványvilágával elevenedik meg. A Budapesti Operettszínház előadása

PÅ PLAKATEN


Az előadás a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és társadalmi…

A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

Zenedráma két részben Choderlos de Laclos regénye nyomán.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X